A homlokzat kialakításához érkeztünk

Megkezdődött az 56 lakásos társasház homlokzati színezése, melynek befejeztével az épület elnyeri a végső színeit. Azonban a homlokzat a színezéssel még nem fejeződik be. Speciális acélteraszok kerülnek a homlokzatra, melyek nem függnek a statikai szerkezettől, ezért extra nagy lehet a méretük. Így minden lakás két és fél méter kinyúlású, jól használható plusz teret kap.

Tervezési szakaszba lépett a Napraforgó Lakópark

A megbízott tervezőiroda megkezdte 56 lakásos soproni társasházunk terveinek elkészítését. Nyugodt környezetben építünk egy három ütemben, de a tervek szerint egy időben megvalósuló társasházat, ahol helyet kap mélygarázs, belső, intim kert és játszótér is. Változatos alaprajzokat terveztünk, hogy az egyedülállók, párok és nagycsaládosok is tudjanak választani. Azonban minden lakáshoz használható méretű, nagy terasz fog tartozni.